Sziasztok!

Megkezdtük Budapest-Bamakos pályafutásunkat. 

Rendszeres éjszakai műszakokat végigszenvedve szinte határidőre elkészült az autó. Ma 13:00-ig meg kellett jelenni a Lurdi Ház parkolójában kijelölt rajtnál. 12:45-re oda is értünk. 14:00-kor elrajtolt a mezőny. Tűzijáték, konfetti fogadott mindenkit a rajtpódiumnál. 04-es rajtszámmal elindultunk Gambia felé. Az irányt kicsit módosítva Csepel felé fordulunk. Felvettük navigátorunkat, Pétert. A rajtnál nem volt velünk, mivel vizsgázott éppen. A Zoliéknál pakolás következett. Laza másfél óra alatt meg is voltunk vele. Edéd, majd rajt Csepelről. A rendezők sem javasolták az Európai szakaszokon való pontgyűjtést, mivel nagyon kevés az idő, hogy leérjük Afrikába. Mi azért megpróbáltuk begyűjteni az első 2 pontot. Martonvásár közlében beküldött az itiner egy földesútra. Helyenként nyakig érő sárral dacolva, néhol sűrű fás részen vigyázva az autó állapotára megszereztük az első 2 pontunkat. Vissza az autópályára, irány Fonyód, a következő feladathoz. Az autó a terepet jól bírta, jól vizsgázott az átalakított rugózás. Tesztnek jó volt, reméljük egész úton így fog kiszolgálni minket. Már csak 2700 km Afrika.....

A fonyódi pontot nehezen találtuk meg, mivel valaki elvitte a keresett táblát, ahol egy adatot kellett volna rögzítenünk.

 Elindultunk Szlovénia felé. 23:00 környékén enyhe vibrációt éreztem az autó hátulja felől. Az indulás előtti aggodalmam beigazolódott. A bepakolás után túl laposnak találtuk a hátsó gumikat, viszont a keréknyomások rendben voltak. Gumis körökben elismert szakembert (Laci Bácsi) megkérdeztünk, hogy növelhető-e a keréknyomás. Nem javasolta, mivel a gumi nem fogja bírni. Hát így is lett. A 10000 Ft-ért vásárol kerekek ennyit bírtak. Olcsó húsnak híg a leve. A jobb hátsó kerék púpos lett. Gyors kerékcsere, majd folytattuk a versenyt.

 

Elsőként egy emlékművön található dátumot kellett megkeresni. Kanyargós hegyi út vitt célunk felé. A koordináták nem jól voltak megadva, így egy erdős részen a sötétben bóklászva kerestük a kijelölt pontot. Persze hiába. Tovább indultunk, majd egy kanyarral feljebb megtaláltunk az emlékművet. 1 pont begyűjtve.

A következő pont egy 20 kilométere levő bányamúzeum falán található dátum megkeresése. A múzeumot könnyen megtaláltuk, de a bánya működési idejének dátumát többször körbe járva sem találtuk meg. Neten megnéztük, de azt nem biztos, hogy elfogadják a szervezők. 1:00 környékén érkeztünk a harmadik pont helyszínére. Itt egy csokisfánk árát kellett megkeresni. Persze az üzlet már zárva volt. Az ablakon bevilágítva láttuk az árjegyzéket, de túl messze volt, nem tudtuk elolvasni. Utolért minket egy Osztrák csapat. Közösen megoldottuk a feladatot: mi világítottunk, ők egy teleobjektíves fényképezővel lefényképezték az ártáblát. Kinagyítottuk: 1.30 Euro a fánk. Pont begyűjtve. Több feladat nincs már Európában, irány Afrika. Fel az autópályára Majd gyilkos tempó:100 km/óra. Az unalom leküzdésére városnézést tartottunk Ljubjanába. Az autópályán sok élményről nem tudok beszámolni, kicsit uncsi. Miláno környékén erősen rázkódni kezdett a kocsi. Megálltunk egy pici kitérőbe, s szomorúan láttuk, hogy a jobb hátsó guminak is annyi. Nem bírja a túlsújt. Kb. 900 súllyal megyünk. Le kellett cserélni, mert a pályáról sem értünk volna le, olyan szinten szétváltak a rétegek. Vissza raktuk az előzőleg lecserélt púpos kerekünket, majd kerestünk egy gumi szervizt.

Az elsőnél nem volt megfelelő gumi, elküldött a konkurenciához.Terepjáró gumi itt sem volt, de kaptunk 2 db használt kisteherautó gumit. Ezekkel jobban is jártunk, mivel sokkal erősebbek mint az eredetiek. A keréknyomást is megemelhettük. 2,6-ról 4,0-ra. A Zoliék hoztak egy felszerelhető keréknyomás mérőt. Most hasznát is vesszük. 5 perc alatt felszereltük. Ügyes szerkezet, a műszerfalon levő kis konzolon látjuk mind a négy kerék nyomását és hómérsékletét. ( szinte már F1 a technikánk. ) Jó a készülék, mert sípol, ha kicsi vagy ha nagy a nyomás. A gumi melegedésével 4,0-ról 4,5-re emelkedik a keréknyomás.

Fizettünk (120 Euro), majd irány Franciaország. Váltjuk a vezetést, de már nagyon unjuk a sok kilométert. Monaco környékén megálltunk pihenni. Itt már tavaszias idő van, süt a nap. Látszik, hogy milliomos környék, van pénzük jó időre... 20:30-ra elértük az szállásunkat Pertignonban. Az F1-es szálló inkább munkásszállóra emlékeztetett, mint luxushotelre. Mindegy, fürdeni, aludni megfelel.


A technika is megérdemel néhány szót: 
Motor: 2,5 turbó diesel alap 105 LE

Váltó: 5 sebességes manuális, kapcsolható 4 kerékhajtás, hátsó hídban sperdifi
Rugózás: elől gyári torziós, hátul pótrugóval erősített
Világítás: éppen időben megérkező Kínából rendelt 288 W-os fényhíd, 3 db 36 W-os oldalfény, tolatólámpa

Navigációs központ: anyós ülés, Orosz műhold nagy felbontású képet használjuk térkép és élő nézetben pillanatnyi helyzetünket folyamatosan követve

Média központ: jobb hátsó ülés. Itt készülnek a napi beszámolók

Raktár: a hátsó csomagtér igényesen bepolcozva: 
felső szinten az élelmiszer ellátmány
középső szinten a napközben szükséges dolgok (víz, lámpák, stb.)
alsó szinten a tartalék alkatrészek, szerszámok, emelők
Tetőbox: a ruhák, hálózsákok, sátrak, ajándékok, a konzervek, matracok, meg ami befér
Tetőn: 4 db üzemanyag kanna, 4 db terepgumi, lapátok, homokvas

 

1. nap Afrikában
7 órakor a hangosbemondó ébresztett minket. Megérkeztünk Melilla kikötőjébe. Ugyanolyan esős, szutyok idő fogadott minket mint 2009-ben. 8-kor lehajtottunk a hajóról, majd néhány kilométernyi autózás után következett a sorban állás a marokkói határon. Jó egy órai tolakodás, lökdösődés után sorra kerültük a helyieket beelőzve az vámos ablakánál. Innen már gyorsabban haladtunk: rövid vámvizsgálat és már haladhatunk is Afrika belseje felé. Nadorban tankoltunk 0,9 l/Euroért a Shell kúton, majd helyi kenyérboltban 1 dirham/db áron (1 dirham=28 forint) nagy bagett kenyereket vásároltunk egész napi táplálékunkat fedezve. Elindultunk Midelt irányába, nekivágni a rendezők által kijelőlt feladatoknak. Kietlen, köves, hegyes, dombos tájakon visz az útunk. A senki földjén egy-egy ház, ott ahol a madár sem jár. Sok a befejezettlen épület, de ami kész, az is inkább istállóra hasonlít, mint lakóházra. Letértünk a főútról, elindultunk begyűjteni az első pontokat. Rendkívül kanyargós hegyi úton haladtunk, immár szép tájakkal övezve. Az első pontot egy szikla alsó felére festve találtuk meg. Az út még kanyargósabb lett és egyre meredekebb. Mély szakadékok szélén, védőkorlát nélkül visz az út egyre feljebb. Nagyon hasonlít az indiai vagy a chilei halál utakhoz. Ésszel kell vezetni e keskeny hegyi úton. A második pontot egy kis híd lábára festve találtuk. haladtunk felfelé a csúcsra. 1400 méteren panoráma fénykép készítése volt a feladat. Aztán csak mentünk és mentünk, de a kanyarok emelkedő, leejtők nem akartak elfogyni. Az egysávos úton szerencsére nagyon kicsi volt a forgalom, csak kevésszer kellett lehúzódni a szembejövők elől. Bennük fel sem merült a gondolat, hogy elengedjenek minket. A negyedik feledatnál egy híd lyukait kellett megszámolni. 15-40 km/ órával lehet haladni. 2100 méteren járunk, ahol egy szarvas képe volt egy táblán. Lefényképeztük, ez volt a kövtkező pont. Szépek a hegyek, gyönyörű tájakon járunk, de már kezd elegünk lenni ebből a lassú menetből. Végre elindult lefelé az út. Ezen a magasságon hóban is autóztunk. El kell jönni Afrikába hogy havat lássunk... Sikeresen megoldottunk még néhány feladatot, megtettünk még sok-sok kilométert, de még mindig 1900 méteren vagyunk. Az utolsó előtti feladatnál egy gyümőlcsfát kellett felismerni 3 pontért. Falusi gyerek létünkre nem könnyű levél nélkül megállapítani milyen is a fa. Cseresznye vagy meggy fa között dilemmázunk. A döntést estére hagytuk, ha lesz internet magpróbáljuk ott megkeresni a megoldást. A nap utolsó feladata egy eldugott autóroncs megkeresése és felismerése volt. A Jeep Wranglert megtaláltuk, így az egy pontot begyűjtöttük érte.
Az Atlasz meredek hegyoldalain, mély szurdokaiban több mint 200 kilométert tettünk meg átlag 1800 méter magasságban. Este 7-kor értünk normál út közelébe. Innen még 150 km a tábor. Holnapra 700 km-es távot, 2800 méteres magasságot és jóval nehezebb terepet ígérnek a szervezők.
Sikerült ma elég sok felvétel készítni, ígyekszünk feltölteni azokat.
A reggeli rossz idő napközben szebbre fordult. Estére viszont olyan hideg lett, hogy mire átszereltük a terepgumikat elfagyott a kezem. Ali nevű szállodában éjszakázunk, de a szobában is kabátban vagyunk, nincs fűtés, egy kicsivel van melegebb mint kint. A szél átfúj a szobán. Azért a célnak megfelel, mégis jobb mint sátrazni ebben az időben.

 

2. nap Afrikában
Tegnap éjjel átcseréltük a téli gumikat terep gumira. Sokat tanakodtunk a gumi taktikán, de mint ma kiderült nem volt rossz választás. Az éjszaka kellemesen telt a szállodában. a fűtést elfelejtették bekapcsolni. Én teljes menetfelszerelésben alundtam (nadrág, zokni, kabát), a többiek optimistábbak voltak, csak az esti viseletet öltötték magukra. Reggere kiderült, hogy rosszul választottak. Onnan tudtuk, nincs mínusz a szobában, hogy nem fagyott be a víz. Átfagyva ébredtünk a müezzin szólitására. 6 előtt felhanzott a reggeli ima. Igyekezni kellett: 6:30-kor kötelező eligazitás és feladatletöltés. Feltöltöttük a laptopra a pontokat és elindultunk begyűjteni őket. Csontig hatoló szélben, ködben indultunk neki az utunknak. A tegnapi napról úgy gondoltuk, hogy nem volt gyenge, de mint utóbb kiderült a mai sem lesz leányálom. Rövid autózás után keskeny hegyi útra hajtottunk. A tegnapi sem volt piskóta, de ahol most megyünk az még veszélyesebb. Alig férünk el az ösvényen. Balról szikla, jobbról több száz méteres szakadék. Egy apró botlás és vége a versenynek. Ha oda leesünk, tavaszig sem találnak meg minket. Zoli vezet, minden méterben koncentrálni kell, nem megengedett a hiba. Jó hogy a terepgumikat használjuk, az út köves, több helyen havas, de jól fognak. Ötödikként haladtunk, mikor utolértük az előttünk haladókat. Egy éles kanyar előtt megállt a mezőny. Az egyébként is keskeny utat jeges hó torlaszolta el. Nem lehetett tovább menni. A probléma ott kezdődött, hogy vissza sem tudtunk fordulni, mivel kb. 20 autó gyúlött össze mögöttünk. Mindenkinek tolatnia kellene több kilómétert olyan úton, ahol az előre haladás is veszélyes. Megfordulni nincs lehetőség, hiszen oly szűk, az autóból is alig lehet kiszálni.Választási lehetőség hílyán csak előre tudunk menni. De ha sikerül is mi lesz később? Lesz-e még ennyi hó. Egész nap havat lapátoluk? A legelső autó vakmerő söfőrje megpróbált lendületből átmenni a 200 méteres hótorlaszon. Néhány méter után majdnem leesett a szakadékba. Szerencséjére egy fa megfogta a hátulját. Nem adta fel, a jól felkészített Isuzun a drága csörlő tudta a dolgát. Méterről méterre kikötötték egy fához, így biztosítva a leesés ellen. Ahogy haladt előre távirányítóval vezérelve folyamatosan feszesen tartotta a kötelet. Közben a sok bámészkodó közül rögtönzött hólapátos brigádot szerveztünk. Több ponton igyekeztünk a partoldal felöli nyomot megszabadítani a jeges hótól.( A hülyek eljöttek othonról Afrikába, hogy ellapátolják a Busmanok helyett a havat) Majd egy órai munkával és az Isusu közreműködésével sikerül egy nyomot kijáni. Megindult a sor, mi is sikeresen átértünk a kritikus részen. Nem sokáig tartott az örömünk. Néhány száz méter után újból elakadtunk a hóban. A tologatás és a lapátolás nem sokat segített, feült a kocsi alja a jégen. Szerencsére kikerülni senki sem tudott, így kénytelenek voltak a mögöttünk jövök segíteni Hátra húztak, majd kétszeri próbálkozásra átjutottunk. Az út továbbra is havas és igen szűk, de járható. Gyüjtjük közben a pontokat: az első egy fára festett 3-as szám második szintén egy fára volt felfestve, de egy jóindulatú helybeli lekaparta kérgestől. Azért látszott belőle valami, így beírtuk a feladatlapba. A következő faladat egy táblán levő távolság: milyen hosszan újították fel az utat. Megörültünk, hogy jobb lesz az út, de mint kiderült az az út volt feújítva ahonnan jöttünk. Hát hol is?! Mentünk tovább, egy kis faluba érve hirtelen elfogyott a csapás. Majdnem sikerült felborítani az autót. Gyors mérlegelés: azzal a lendülettel irány a kiskert. Beestünk egy laza talajú veteményesbe. De a technika jól vizsgázott, gond nélkül kihozta a 4 kerék hajtás. Utunk egy folyó partján vezetett tovább, mindaddig míg el nem fogyott alólunk az út. A folyó elmosta több helyen a töltést. Egyik résznél olyan szük volt az hely, hogy a kőfal felőli tükröt behajva, szorosan a falhoz engedve a jobb felét, így a bal kerék éppen nem csúszott le a több méter mély folyómederbe. Mivel az úton tovább haladni nem lehetett, behajtottunk a folyóba. Jól haladtunk árnak felfelé, néhol elértün az 5 km/óra sebességet. Az út jobb oldalon volt, viszon nem tudtunk kijönni a mederből. 10 kilóméternyi vizi átkelés után végre sikerült kimászni az partra. Itt az út már járhatóvá vált.
Az első szakaszt befejezve mérlegelni kellett a lehetőségeinket. 2 óra hátrányunk keletkezett a havas részen. A mai szakaszra a szintidő 17 óra normál, nyári körülmények. Így ha nem jönne közben semmi, minden simán menne, akkor is reggel 5-re érnénk célba. Este 6 után sötétben, tájékozódás nélkül kellene autózni a veszélyes utakon. Ha beérünk időben a célba, kapunk 15 pontot. A cél környékén is be tudunk még néhányat gyüjteni. Ezért kijövünk a területről, taktikázunk, holnap is lesz nap, s ha nem érünk célba időben elbukhatjuk a követkeő napot is. Az autót sem akarjuk a verseny ezen szakaszában tönre tenni. A megszerezhető 106 pontból 50-60-at sikerülhet össze szedni. Az pedig a mai nehéz szakaszt figyelembe véve nem is olyan rossz. Másokkal is találkoztunk a kivezető úton, ők is befejezték mára a versenyt. Csak a fanatikusok csinálják végig a napot, öket viszont nagyon nehéz megverni. Minden áron nem akarunk versenyt nyerni, még 12 nap vissza van, azt is végig kell bírni. Alvás pihenés nélkül azért nehéz lenne. Ha jól taktikázunk, így is bekerülhetünk az élmezőnybe. Elindultunk a kerülő úton a cél felé. Szép tájakon visz az utunk. Elértük a 2800 méteres magasságot, de napközben sem voltunk 2000 méter alatt. Elértük a Grand Kanyont. A marokkói szurdokban 10 kilóméter hosszan ereszkedtünk le vörös közetbe vájt több száz méter mély kanyon alján vezető úton. Nagyon gyönyörű a látvány, főleg a dálutáni napfényben megvilágított sziklafalak sziluettje.

 

3.nap Afrikában
Tegnapra maradt még egy feladatunk. A megoldást az internet segítségével könnyebbé tehetjük. 9 évvel ezelőtt minden kisebb városban volt internet kávézó, vagy internet elérési pont. Most viszont nem találjuk azokat. A technika itt is fejlődött több embernek lett othoni hozzáférése, s mint nálunk is itt is bezártak ezek a helyek. A helyieket kérdezgettük, de nem tudtak segíteni. Egy kissebb faluban azért sikerült egyet találni. Kikerestük egy naperőmű koordinátáit, gyorsan feltöltöttük a beszámolót és már rohantunk is tovább. Az erőmű nem messze volt a céltól. Csapat fótót kellett készíteni a sötétben, úgy hogy az erőmű tornya is látszódjon a képen. Több próbálkozás után sikerült is. Ouarsasate városában futottunk be a célba a kiírt szintidőn belül. Leadtuk a feladatlapot, s próbáltunk szobát kérni a hotelben, de már nem volt. Egy raktárhelységben rendeztük be alkalmi szállásunkat. Sikerült végre levest, meleg ételt készíteni. Jól esett a vacsora. Előkerültek a hálózsákok, ágyazás a betonon majd alvás.
Reggel 6-kor ébresztő, reggeli, majd 7-kor eligazítás. A mai nap könnyebnek ígérkrzik. Nem az Atlasz nagy hegyei közé visznek a feladatok, inkább a zalai dombságra emlékeztet a táj, csak 1500 méter magasan. Az első feledat könnyen megközelíthető volt. Csapatfótót kellett készíteni egy régi erődöt felhasználva háttérképként. Ezután egy gyorsabb szakaszt iktattak be. A köves szakaszon 20 kilóméteren keresztül 2 megadott koordináta között pontosan 50 km/óra átlagsebességet írtak elő. Padlón kellett nyomni a kanyargós murván, menet közben még egy sebességkorlátozó táblán elhelyezett Bamakos logót kereshettünk, s az ott talált számjegyek összegét rögzíteni a lapon. A szakaszt jól teljesítettük, a végén még lassítani is kellett. A követkerő pontra kicsit rosszabb minőségű köves ösvényen haladtunk. Egy kutat kerestünk ahol egy szatyor színét kellett beírni. A kutat megtaláltuk, fel kellett húzni a kötelet, a végén fekete szatyorra hasonlító vödör volt felakasztva. Ez is kipipálva. Innen nehezebb lett a terep, meredek, szűk leejtők, erős kaptatók, autót nem kímélő vízmosások következtek. Felértünk egy hegytetőre, majd ahogy lefelé ereszkedtünk a szakadék peremén egy gyönyörű oázist pillantottunk meg felülről. Csapatfotó készítése után leereszkedtünk a kis faluba. Szűk, pálmafákkal övezett kis utcán vezetett az utunk, míg egy helyi autó kiszakadt futóművel elállta utunkat. Megfordultunk, még egy kör a faluban. Sikerül egy másik úton kikerülni a falut. Javult az útminőség, nőtt a tempó. Nem tartott sokáig örömünk, újból letértünk a már megszokott szűk csapásra. Itt egy számot kerestünk. Már majdnem feladtuk, mikor a sziklák tetejére felmászva egy hatalmas kőtömb tetején megláttuk a neonzöld sprayvel felfestett 4-es számot. 10 kilóméternyi zötykölődés után aszfalton haladunk. Egy óra múlva letérünk egy gyorsabb szakaszra. 80 km murvás részen próbáltuk tartani a 60 km/órás átlagot. Ezen az etapon Marokkó összes kőzetével találkoztunk. Fekete, szürke, barna, sárga, zöld színű útfelüteken száguldoztunk. Idővel egész jól álltunk, úgy gondoltuk sikerül szintidőn belül (12 óra) beérni. Kiértük aszfaltra, 90-nel haladunk, míg megint a hegyek közé nem értünk. 50 kilómétert kellett megtenni egy hegyi úton. A egregyi völgy kimiska ehez a szakaszhoz képest. Kanyar után kanyar, hajtű után hajtű, emelkedő után még egy meg még egy. Kínoztuk a kocsit a sötétben, a ledlámpák és a navigáció sokat segített a tempó tartásában. Lassan haladunk, alig érjük el a 40 km/órát. Necces lett a célba érkezés: 19:28-kor futottunk be. 513 km után 11 óra 58 perccel léptük át a célvonalat, ebből a mai állásidőnk 40 percre csökkent. Nagyon kiszámoltuk a ezt napot. A pontok 95%-át sikerült begyűjteni. 300 km kősivatagon is sikerült megóvni a gumikat, na meg az autót is.
Jöhet a vacsora, meg a jól megérdemelt alvás. Reggel 5-kor ébresztő!

4. nap Afrikában
Korai kelés után gyors reggeli. Sátorbontás, pakolás. Megkezdődik a miden napi gyakorlat: A tetőboxot üresre pakolni. Sátrak, hálózsákok, felfújóható matracok, táskák kisebb küzdelem árán kikerülnek a tároló kis ajtaján. Folyamatos időhiány miatt csak az egyik oldalt nyitjuk, így viszont derékig be kell bújni a nyíláson, hogy a hátul levő felszerelést is elérjük. A pakolásért, a büféért én vagyok a felelős. A feladatokat elosztjuk, párhuzamos munkavégzés történik: Valaki a sátrat bontja, a másik összetekeri a matracokat, hálózsákokat, a harmadik mosogat, a negyedik folyamatosan pakolja az összerakott cuccokat. A reggeli büfé bezár, elpakoljuk a székeket, a rögtönzött asztalt, ajtók becsuknak. Elhagyjuk az esti tábort ( Az esti szállást Tafraoute város egyik kempingjében kaptunk. Tiszta wc, melegvíz várt bennünket. Meg kell becsülni, nemsokára már ez sem lesz.). Indulás a rajthoz. Eligazítás, pontletöltés, feladatlap átvétel.
A mai napunk a taktikázásról szól. 18 óra van megadva a célba érkezésre, ami azt jelenti, ha hiba nélkül, maximális sebességgel csináljuk meg a távot, jó esetben éjfél után érnénk be. Ez túl sok lenne, hiszen mindig közbe jön valami. Ezért megcsináljuk a könnyű pontokat, a távoliakat kihagyjuk. Így is több mint 600 km a mai rész. Az első pont közel volt: A szürke reggelben kék sziklákat kellett keresni a sárga homokban, de először csak egy fehér embert, piros arccal, fekete ruhában, zöld bokrok takarásában pillantottunk meg a szúró lámpák neon fényében, barna maci életre keltésével bajlódva. Gyorsan tovább álltunk, hogy ne zavarjuk tovább tevékenységében, Itt a semmi közepén, ahol a madár sem jár. Megtaláltuk a sziklákat, csapatfotó az előírt háttérrel, aztán rohanás tovább. ( a leírás szerint egy belga úriember unatkozott, s több lakótömb méretű sziklát átfestett kékre, azóta turisztikai látványosság lett belőlük ) Minden elismerésünk e rendezőké. Olyan tájakra visznek be minket ahová soha nem jutnánk el másképpen. A szokásos hegyi szerpentin után, ma is egy gyönyörű szurdokba kerültünk. Egy kicsit elkapott a verseny szellem, a tempót egy kicsit növeltem, tartottam az ideális íveket, de hamar szóltak a többiek: Hova rohanunk??? A remek hegyi szakasz után még jött egy kevés murvás rész, de ezután unalmassá vált a nap. Néhány egyszerű feladat: kisebb matematikai feladat megoldásával egy bizonyos helyen levő útjelző követ kellett megtalálni. A kövön található számjegyek összege a megoldás (48). Az út melletti szélkerék lapátszáma, fotó tevés táblánál, egy óceánparti víznyelő korlátoszlopainak száma. Ezeket könnyen begyűjtöttűk. 300 kilométernyi autózás után elértük az Atlanti óceánt. A parton megálltunk piknikezni. A festői háttér, a víz morajlása meghozta az étvágyunkat a finom ebédhez: marokkói lepény, mogyorókrém, löncs és halkonzerv. Mennyei lakoma... Ebéd utánra maradt még 2 feladat a parton a dűnék között kellett navigálni. Több pont volt kijelölve, ezeket megfelelő sorrendben a lehető legrövidebb úton kell megtenni. Leengedtük a gumikat, a homok miatt, majd behajtottunk a terepre. A lehető legrosszabb terep viszonyokkal találtuk szembe magunkat. Éles kő és homok váltogatta egymást. Mivel a gumik laposak, nem tesz jót az oldalfalának az éles kő. A homok miatt viszont a lapos gumit ajánlott használni. Az első nagyobb dűnén el is akadtunk. Felült az alja, elásta magát a technika. 2 napja még havat lapátoltunk, ma pedig már a homokot kellett. Kiástuk a kocsit, kerekek alá homokvas került, tolatva már kint is voltunk. Visszafordultunk, ezt a feladatot kihagytuk, megkímélve gumijainkat az esetleges defekttől. Átmentünk a másik kijelőlt négy koordináta irányába. Itt nem olyan élesek a kövek, a homok is keményebb. Sikerült teljesíteni még világosban. Elég rövid utat választottunk, lehet hogy a maximális 16 pontot kapjuk érte. A többiek sötétben fognak ide érni, nekik sokkal nehezebb dolguk lesz, nem látják át a terepet. Kijöttünk a főútra, felpumpáltuk a gumikat. A semmi közepéből megjelent egy segítőkész öreg ember. Felajánlotta a kompresszorát, hogy azzal pumpáljuk fel a gumikat. Nem éltünk a lehetőséggel, maradt a kézi pumpa. Ha elakadsz egy kietlen helyen, jönnek a helyiek és ha kell segítenek. Gyors fényképezkedés a 79 éves papával, jó lesz etapfotónak plusz 5 pontért. Elbúcsúztunk, majd irány a Laayouneban kijelőlt cél. A szintidőn belüli befutóért is jár 15 pont nekünk. Ma nem sok pontot szereztünk, de holnap kipihenten állhatunk neki a versenynek, lehet azzal jobban járunk.

Ma a Rocsónak az ismerősénél kaptunk a fővárosban szállást. Nagyon igényes a lakás, teljesen új. Van Net!!! Megpróbáljuk kihasználni: fénykép, videó....

 

5. nap Afrikában

A tegnapi nap sikeres célba érése után lecseréltük a hátsó két terepgumit. Ma több mint 500 km jön aszfalton. Már 20 fok fölött van a hőmérséklet, erősen süt a nap, ezért rakjuk vissza az Olaszországban vásárolt téli gumikat, kopjanak azok. A Rocso unokatesójának Laayoune-ban lakik egy ismerőse. Szóltak, hogy szívesen látna minket. Felhívtuk, majd elindultunk hozzá. Zsolt Veszprémből jött, egy itteni misszióban dolgozik katonaként. Örült nekünk, felmentünk hozzá. Az albérlet teljesen új, tágas, bőven elférünk benne. Hosszú beszélgetés után vacsorázunk, majd fürdés alvás. A lakásban van wifi, tudunk netezni. Töltöm a képeket, de a videók feltöltéséhez túl lassú a net. Mindenki a telefonján lóg, küldi a képeket, ír az otthoniaknak. Ritka az ilyen alkalom, hogy 10 percnél többet töltünk el inetrnet közelében. Zsolt nagyon rendes volt, felkínált nekünk egy marokkói telefonkártyát 5 gigabite adatforgalommal. Nem éltünk vele, már csak egy napig leszunk az országban. Ha ezt előbb tudjuk, hogy van ilyen lehetőség, a Marokkóban töltött időnk nagy része alatt netezhettünk volna. Reggel egy fotó, majd a búcsú után irány a rajt. Igyekeznünk kellett a 15 km-t padló gázon tettük meg. Éppen elértük az eligazítást. A mai napra kevés a tenni való. Dakhlaba kell leautózni főúton közel hatszáz kilométert. Átlag sebességes feladatokal szórakoztatnak minket a szervezők. Nem olyan egyszerű: egy 50 km-es szakasz teszünk meg 82 km/órás átlaggal, amibe beágyaztak egy 77 km/órás részt. Játszani kell a gázzal, hogy a mérési pontokon ne térjünk el a megadott értéktől 0,5 km/m-nál többel. Két ilyen feladatot kaptunk. Az elsőt egy tizedes pontossággal megcsináltuk. A második még bonyolultabbra sikerült. 3 szakaszt tettek egybe 85 km/óra, 75 km/óra, 82 km/óra. Itt fél órát számolgattunk, hogy melyik szakaszon milyen sebességgel haladjunk. Az első részen padló gáz volt a megoldás, amit nehéz volt tartani a 2-3 kilométerenként tartó útfelújítások miatt. 20 km-es sebességkorlátozásat raktak ki, persz nem lehetett betartani, ha jól akarunk teljesíteni. Egy ilyen helyen rendőri ellenőrzésbe futottunk. 300 dirhamba került ez a találkozó. Azt hitttük gyorshajtás miatt, de nem. Hátul nem kapcsoltuk be az öveket, ez kerül 9000 Ft-ba. A sok állás miatt elbuktuk az első szakaszt, de a másik kettőt sikerült jól elvégezni. A követ ketkező pontnál összefutottunk a 3. helyezett csapattal. Beszélgetve velük kiderült, hogy a tegnapi taktikánk valószínűleg bejött. Tengerpart közelében elhelyezett pontok magtalálása a cél. A dagály miatt nem tudták megközelíteni a kijelölt koordinátákat, így többen kijöttek a területről, kihagyva az ottani feladatokat. Ahová mi világosban értünk oda, nekik már a sötétség maradt, így pedig igen nehéz jól elvégezni azokat. Mi viszont jól megoldottuk, jár érte 16 pont. Fél háromra célba értünk. Bemegyünk Dakhlba vásárolni, netezni. Ilyen korán még sosem végeztünk.

 

6. nap Afrikaában

Tegnap felkerestük Boudourban egy régi ismerősünket, El Kalifát. 2009-ben a város előtt hengerfejesre vágtuk a Passatot. Behúztak egy szerelőhöz, akinél vasárnap hajnali kettőre végeztünk a javítással. Akkor el akarta kérni a krova racsnimat, de mivel fél úton jártunk, nem mertem oda adni neki, hátha nekünk is szükségünk lehet rá. GHálánk jeléül hoztunk neki egy akkus csavarhúzot. Megismert minket, örült nekünk, meg is akart vendégelni, de a szokásos rohanás miatt sajnos gyors búcsú után folytattuk az utunkat. Leértünk Dakhlaba. Szép város, látszik, hogy a túristáknak épült. Bevásároltuk lepényből, vízből 2 napra valót, holnap olyan helyeken járunk, ahol civilizációnak nyoma sem lesz. Beültünk egy kávézóba, kértünk egy teát, na meg wifi jelszót, s végre 1 órán keresztül tudtunk netezni, telefonálni. Innen a tábort 15 km-re a tengerparton rendezték be. Sátorállítás, vacsora, majd időben lefekvés, holnap korán kelünk. Még mindig kabátban alszunk....
A mai nap eseménytelen. A fő programunk a Mauritán határátkelés, ami akár 8 óra is lehet. Útközben áthaladunk a Ráktérírőn, ahová annak kidején a magyarok kétnyelvű felrattal irták ki, hogy hol is járunk. Sajnos ez a tábla időközben eltűnt, is a fiúk nem tudtak fotózkodni vele. Begurultunk a határra. Meglepetésünkre másfél óra alatt átértünk. Innen utunk egyenesen a kijelőt esti táborunkba, mivel a Mauritán határon nem kaptunk vízumot. A táborban egy nagy sátorban komplett vámhivatal várt minket. Nágy vámtisztnél haladt az útlevélkezelés. Újlenyomat olvasó, profilkép készítés és öt perc alatt már nyomtatták is színesben a 30 napra érvényes vízumunkat.
A szél nagyon fúj, mindenük tele van vele. A sátor vitorlaként üzemel, alig lehet felállítani. Fél óra múlva már tele van homokkal, mint bármi amit előveszünk. Megfőzzük a levesünket, majd az összes tojás, mert már kezd meleg lenni. Este fél 9 körül lefekszünk aludni, mindenkin kijött a fáradtság.

 

7. nap Afrkában

Korai kelés után a mai lesz az egyik legkeményebb napunk. Eligazítás után irány a sivatag. Sötétben indulunk az első pont irányába. Nehéz tájékozódni, szakad ketté az autó amikor ugratunk, az erős fényszórónál is csak későn vesszük eszre a nagy gödröket, mélyedéseket. Napfelkelte után már javul a helyzet. A talaj nem annyira rossz 40-60-nal lehet haladni. Melletünk fut az egyetlen Mauritán vasútvonal, itt csapatfotót kell készíteni a világ leghosszabb szerelvényével. Jön is, fotó elkészül, pont a zsebben. Változik a talaj, egyre homokosabb. Lóerők hiányában az első próbálkozásaink nehézkesek, éppen csak átérünk a kritikus részeken. A homok egyre mélyebb, nagyon körülményes a haladás. Sok helyen kilométereken keresztül egyesben padló gázt kell nyonni. 4000 fölött forog a dieselmotor. Egy feladatnál megállva észre vesszük, hogy csöpög a hűtővíz. Pont a legjobb helyen a sivatag közepén. A vízpumpa ereszt. Nem javítjuk, vízszint ellenőrzés, majd haladunk tovább, hiszen 3 óra alatt csak 100 km-t tettünk meg. A vezetésbe kezd a Zoli belejönni egyre jobban haladunk a süppedős homokban. Kezdünk rájönni, hogy is kell csinálni. Nem szabad az úton menni a másik nyomában, a szűz homokban jobban halad a tachnika. Mindig nagy lendület kell, ha lassulunk időben vissza kell kapcsolni és nyélen forgatni a motort. Egy mély szakaszon nem tudtunk volna átmenni, ezért a nem messze levő vesúti sinre hajtottunk fel. Itt a rázkódás miatt lassú a haladás, de legalább biztos. Berétünk egy külföldi versenyzőt, akinek megállt az autója. Próbáltunk segíteni, de csak a hiba megálapításig jutottunk el, alkatrész hiányában nem segíthetünk. Mi is tankolunk kannából, már üres a tank. A szél hordja a homokot, fújja a tankba, a tölcsérbe. Azért sikerül. Rohanunk tovább. Kemény ez a mai szakasz. Felhajtunk a vasúti töltésre, de most nem jól sült el a dolog, a hátsó híd felült a sínen. Gázadásra az autó elássa magát a sínek között. Sehol senki, az isten háta mögött járunk. A Rocso ötletét használjuk, addig rángatjuk a 3 tonnás autól mig a difi lecsúszik a sínről. Mehetünk tovább. Könnyű rész igérnek a rendezők, de egy katonai terepjárót követve mind a ketten elakadunk a homokban. Segítünk kitolni a katonák kocsiját, így ők és a homokvas segítenek rajtunk. Kimegyünk a laza részről, lemondva néhány pontról, de nem kockáztatunk, a könnyebb utat választjuk. Fél óra autózás után VÉGRE elérjül a főutat. 400 km-t autóztunk ma a sivatagba 10 óra alatt, elégetve 110 liter gázolajat. Irány a cél. Atarban tankolunk, küzve a helyi árusok hadával. Lerázzuk őket, irány a tábor. A főúttól 15 km messze jelölték ki számunkra. Van még fél óránk, hogy a megszerezhető 15 pontért beérjünk. Egy kilométer választ el az céltól. Megint dünék közé érünk. Nem is lenne ezzel baj, csakhogy már tök sötét van, nem látjuk át a tájat, folyamatosan akadályokba ütközünk, elakadunk a laza homokban. Egyre jobban megy a lapátok és a homokvasak kezelése. Hamar kiássuk magunkat. Ötszöri ásás után felretettük a kapkodást, hiszen sok idő elment és kikéstünk a beérkezesre megadott szinttől. Átnézzük a műholdas térképet , s találunk egy jónak tűnő utat. Néhány perc 3 fős navigálás és beérünk a táborba. Ha az elején nem kapkodunk, átgondoltan dolgozunk, időben beérhettünk volna. A táborban csak néhány autó érkezett be. Sokan nem találják a bevezetó utat. A kocsik távoli fénycsóvájából következtetünk, hogy mit is csinálnak: elakadtak, éppen ásnak. Éjfél körül lassan megérkezik a mezőny egy része, de a szervezők még sehol. Eltévedtek a homokban, pedig a helyet ők jelölték ki. Néhány hónap alatt is sokat változik a vidék. Az állandó szél fokozatosan tovább hordja a dünéket, nem az az állapot fogad mint hónapokkal korábban. Beért a célba a lerobban 17-es autó is, akiknél megálltunk segíteni. Megfogatták a tanácsaimat, s sikerült megjavítaniuk a kocsit. Ez a kempingunk jó helyre sikerült, végre nem fúj a szél. Nyugodt körülmények között vacsora készül, sátor állítás, alvás.
Túl v agyunk már 7000 km-en!

 

8. nap Afrikában

Reggelre megérkeztet a rndezők is. Leadtuk a feladatlapot. Sört nem tudtunk szerezni ezért egy üres sörös dobozt töltöttünk meg homokkal, azt adtuk oda, mondva, hogy annyit kellett rájuk várni, teljesen kiszáradt. Elfogadták, néhány pont ez is. Eligazítás után kidrült, hogy a mai szakaszon lesznek olyan részek amiken nehéz áthaladni, sok a keréknyomos rész, amit a mi technikáknk nem szível. Nem bízva a csodákban (3:1 szavazással) inkább feladjuk a mai szakaszt, be szeretnénk érni a gambiai célba. Sajnos a rendezők is tudják, hogy itt dőlhet el a verseny, rengeteg feladatot raktak a szakaszra, 138 a megszerezhető pontok száma, ebből 20 az elérhető számunkra he beérünk a célba.
Peti sokat dolgozott ennek a szakasznak a letöltésével, nagyon bosszankodik, hogy nem megyünk be.
Kezd világosodni, a tegnapi nyomainkat követve viszonylag hamar kijutunk vissza a főútra. Nouakchott az útirány. Vásárolni, és három nap után életjelt adni magunkról. A műholdas telefonunkat nem tudjuk használni (pedig ezeken a szakaszokon életmentő lehet), sem a hívás, sem a SMS nem megy el.

 

Állapotok

Az autó még bírja. Egy liter olajunk fogyott el idáig, nem sokára utána töltjük. A gumik jól vizsgáznak. A vízpumpa folyása is megállt. Az első féltengelyek csattognak, de nem kérik a cserét. A karosszérián enyhe deformálódást okoz a nagy terhelés, a bal hátsó ajtónál szűkül a hézag. Az utastéren már nem látszik az otthoni takarítás.
Ételkészleteink fogynak, de elég lesz az út végéig. Spanolországban vettünk egy zsák (10kg) narancsot, minden nap eszünk belőle. (nagyon vékony héjú, rendkívül finom) Csökken a súlyunk, nől a helykihasználás.
Mindenkin még az otthon felvett nadrág van. A polók 3-4 napig is bírják. Fürdés 5. napja nem volt. Tisztálkodás a homokban, meg a lanolinos törlőkendőkel. Más lehetőség nincs. Kezdünk fáradni, a hátul ülők napközben is alszanak egy keveset. Szőrösödünk rendesen. Nap végén mindenki fáradt.

A beszámolók írása sem zökkenőmentes. Ha terepen haladunk, nem tudok írni, nagyon ráz a kocsi. Menet közben aszfalt úton folytatom ezen tevékenységem. Abból pedig a mostani versenyen nem sokat hagytak nekünk. Általában este felé érünk ki terepről akkor lehet neki állni szerkeszteni. Képeket nem tudok már beszúrni, mert jön egy város internet hozzáféréssel, s már tesszük is fel a világhálóra. 10 percet tudok ott időzni, jön a vezényszó: Menjünk, sietni kell ha be akarunk érni! A képek feltöltése még mindig lassú, bár a 9 évvel ezelőttihez képest sokat javult. Marokkóban és Mauritániában is mindenkinek a kezében ott a puccos mobiltelefon, sokszor nagyobb értékű, mint a ház amiben lakik. A semmi közepén nyomják a Facebookot, fejüket fel sem emelve. Az akkori internetes helységek bezártak, nehéz már találni. A internet sebessége is jóval megnőtt, de videót feltölteni ennyi idő alatt lehetetlen. (kb fél óra) Pedig szép számmal forgatunk, sajnos a videók java csak menet közben, autóból belső kamerás felvételekkel készül. Nincs idő megállni, ritka az a lehetőség, hogy mindenki rajta legyen a felvételeken. Azért remélem sikerül átadni Nektek, milyen szép tájakon jártunk. Képeket is szeretnék a szövegbe beszúrni időrendi sorrendben, de ez nem igen sikerül. Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek, nincs mindig időm átnézni a kész szöveget, ezen a gépen nincs Word, nincs hibajavítás, ezért nem mindig veszem észre, ha egy-egy betű elütésre kerül.
A laptopom is figyel minket. Tudja miről beszélünk, hol járunk, folyamatosan a tájnak megfelelően igazítja a háttérképeket. ???

 

9. nap Afrikában

Tegnap este már megtudtuk , hogy egy német csapat balesetet szenvedett közúton. Súlyos a ssérülésük ezért az helyi viszonyokat figyelembe véve az orvosi stáb inkább velük maradt. A versenyzők biztosítás nélkül maradtak, így törölve lett a mai szakasz. Az útvonal maradt, de feladatokat nem kaptunk. A szenegáli határra kell leautózni földes úton. A táj változik, egyre több a kisebb cserje, vörös és szürke homok váltja egymást. 40-60 km/órával lehet haladni Nem sok a látnivaló, olyan mintha a magyar pusztán autóznánk. Néha áthaladunk egy-egy kisebb falun. Egyik helyen megállunk, éppen tehénvágás folyik. Néhány polóval kedveskedünk a helybelieknek. Egyre több a fa, kezdjük elfelejteni a sivatagot. Több órai autózás után megállunk egy kiszáradt tómederben ebédelni. Nemsokára elérjük a főutat. Örömünk nem tart sokáig, néhány km autózást követve felhajtunk a Szenegál folyó töltésére. Erre felé már látszik a víz jótékony hatása, majdnap olyan mintha otthon lennénk. A Mauritániát Szenegállal összekötő főút földút. 100 km-re van a határ, odáig ilyenen kell száguldani. A sok zötykölődés megtette hatását, meg van az első hiba. Leszakadt a kipufogó. Pont roszz helyen tört el, nem tudom levenni a hátsó híd miatt. Előhalásszuk a sarokcsiszolót, de az inverter nem bírja sokáig, mindig kiveri a biztosítékot. Vastag vezetékkel megpatkoljuk, sikerül a porban hemperegve elvágni. Idő közben 10-15 gyerek figyelmének középpontjába kerültünk. Kadut (ajándékot) akarnak. Amíg nem pakolunk össze, nem foglalkozunk velük, mert utána nem lehet féken tartani őket. Ezután előkerül egy doboz golyostól, s Zoli sorba állítva a fiúkat kiosztja az ajándékot. Marad néhány darab, ezért vérre menő küzdelmet folytatnak egymással. Továbbindulunk. A szakasz vége felé találunk 4 db homokvasat. Felszedjük, hogy viszza adhassuk a gazdájának a táborba érkezés után. A folyó parton haladva színesedik az élővilág. Varacskos disznót, flamingót, pelikánt, is láthatunk már. Eddig kecskét, szamarat, tehenet csodálhattunk meg. Leérünk a szenegáli határra. Inkább bakterházra hasonlít,mint egy euro normás határátkelőre. Gyártelepi sorompót 10 euroért nyitották ki. Újabb eurokért kiléptettek az országból. A szenegáliak 40-ért engedtek be, plusz 10 euro hídpénzt kértek. Így viszont gyorsan átjutottunk a határon. A közeli Saint Louis városában megálltunk pénzt váltani, tankolni, bagettet venni. Otthon sem ettünk még ilyen finom pékárut. Mire kiértünk a városból már a felét megettük. Itt már jobbak a viszonyok mint a mauritánoknál. Tisztábbak az utcák, tisztábbak az emberek. Táborunk a tengerparti öbölben levő francia tulajdonosú kemping. Lepakolunk, sátorállítás, vacsora. Wifi jelszót kapunk, de net nincs. Holnap 6-kor kelés, 7-kor indulás.

 

10. nap Afrikában

A reggeli eligazításon elmondták, hogy a balesetet szenvedett német turázókat repülővel hazavitték. Elindult felénk az orvosi stáb, így mehet tovább a verseny. A mai nap hosszúnak igérkezik. 460 km aszfaltút nélkül. Szászvártól Nyíregyházáig autózunk földesúton. 14 óra mára a szintidő, elégnek tűnik a beérkezéshez. A mai fő cél a világosban való célba érés. Megkapom a kormányt. Az első szakasz gyorsnak ígérkezik. Kivételesen senki nem reklamál, hogy gyorsan megyünk. A sebesség óra szerint nem tűnik gyorsnak, 60-70-nel haladunk, de az útviszonyokhoz képest magas ez a tempó. Nagyon sok az alattomos huppanó, gödör. Nagyon későn lehet észre venni, ilyenkor az autó bánja. Vigyázni kell mert ilyen sebességnél hamar leüt, nagyokat csattogva. Nem akarjuk szétszakítani, hirtelenikormánymonzdulatokkal kell korrigálni. A hátul ülőknek a mai nap szenvedés. Jobbra-balra pattognak, egyfolytában kapaszkodni kell. 2 órai "száguldás" után meg kell mérni egy majomkenyérfa kerületét. 10,35 m. Ha már megálltunk, reggelizünk. Meglepetésünkre a mezőny csak utánunk ér erre a pontra. Ők is meglepődtek, hogyan tudtuk ilyen autóval eléjük kerülni. A következő szakaszt 40 perc alatt kell megtenni. Még egy kis gáz, s 6 perccel az idő lejárta előtt át is haladunk a kijelölet helyen. Eztuán a feladat magas pontszámú, de sajnos csak részben vannak megadva hozzá a koordináta pontok. A verseny folyamán többször előfordul, hogy előző napok megoldásait fel kell jegyezni, azokat az aktuális napi feladatba be kell illeszteni. Most is így jártunk. Egy a baj, hogy a koordinátának a kilométer értéke hiányzik, ezért nagyon nehéz belőni hova is kell menni, nagyon messze kerülhetünk a kijelölt ponttól. Nekünk a beírandó szám hiányzik, mert előzőleg kihagytuk a megoldást. A feladat magas pontértékű, érdemes foglalkozni vele. Indiánost játszunk, nyomokból olvasunk. 2 autó jár előttünk, bízva abba, hogy nekik pontos az útvonal kijelőlésük, követjük őket. Szerencsére a talaj laza, jól kivehető a két keréknyom. Figyelni kell, mikor térnek le az útról. Megtaláljuk a lejárót. Itt már nehezebb a dolgunk, kemény a föld, alig látszik a nyom. Egy fás helyen több autó hagy maga után lenyomatot, valószínűleg ott lesz a kereset hely. Kiszállunk, sok a cipőnyom, itt érdemes keresgélni. Felfestett betű a megoldás, de nem találjuk. Már majdnem feladjuk, mikor megpillantjuk a naracssárga spray nyomait egy 5 méter magasan lévő faág felső részén. Rocso felmászik a fára, megvan a keresett betű. Eután egy 40 km-es távot kell megtenni a legrövidebb úton. A szavannás részről elkanyarodik az irányunk egy fás, cserjés terület felé. Szűk a hely, alig férünk el a keskeny utakon. Olyan mint a bikali barackos, csak nem olyan rendezettek a fák. Nagyon sokáig bolyongunk itt, mire megtaláljuk a kivezető utat. A szavannákon rengeteg a földút. Éppen ezért nagyon nehéz megtalaálni, azt ami nekünk kell. Ha elvétjük sincsen nagy baj, mert elindulunk a sík vidéken átlós irányban és biztosan keresztezünk egy másikat. Ha megtaláltuk a jót, mehetünk megint a megfelelő irányban. Nagy segítség ilyenkor a fényképes műholdkép, erős nagyításban látszanak a poros úthálózatok is rajta. Áthaladunk a kijelőlt koordinátán, de úgy érezzük, nem sikerült jól végrehajtani ezt a feladatot, hiszen sokat mentünk potyára. Mint utóbb kiderült a legrövidebben tettük meg, a többiek még jobban eltévedtek a rengetegben. Végre vége a sűrű fás résznek, visszatérünk a pampákra. Itt gyorsabb a haladás, nem úgy mint előzőleg. Ott úgy mentünk, mint Pesten a dugóban: 1-ben lépésben, nagy ritkán 2-ben. 25 kilóméter közel két óránkba került. 100-150 km után változik a táj: tehéntrágyában gazdag füves, apró cserjés részt felváltja a vörös homokos sivatagi környezet, majd átvált nagyobb füves szavannára, azután a sűrű kisméretű fás területre. Ezek cserélődnek a 450 km alatt. Az utolsók között még egy legrövidebb útas feladat becsúszott. Ezt jól átgondoltuk, hosszas szerkesztés után vágunk neki. Nem kapkodunk, van rá időnk. Célszerű lasabban haladni, hogy a kereszteződéseknél a jó irányt válasszuk. Egy helyen rövidíteni szerettünk volna, de egy mély kiszáradt patakmeder állta utunkat. Sajnos nem tudtunk rajta átkelni, visszafordultunk, megtéve plusz 250 métert. Úgy éreztűk, jól sikerült ez a 12 km, de akik átkeltek a patakon megelőznek minket. Harmadikként végzünk itt. Még világosban beérünk a célba, ami egyben az esti tábort is jelenti. Egy falu közelében telepedünk le, ami sok helyi kiváncsiskodót vonz ide. Előszőr még jópofa a dolog, de későbbiekben zavaróvá válik, nem mit tudunk csinálni velük, hogy ne kéregessenek tőkünk valamint. Cipőt, pólót, konzervet, üres műanyag flakont szeretnének. Ha egynek adsz, rögtön 10-en lesznek és nem hagynak békén. Vagy nem foglalkozol velük vagy folyamatosan magyarul beszélsz huzzájuk, előbb-utóbb megunják, tovább állnak. Ha nincs más, még a szemetet is elviszik. Némelyiknek adunk egy-egy pólót, sapkát. Későre jár, idővel haza mennek, mi is lefekszünk. A mai nap hosszúra sikerült, mindenki nagyon elfáradt. A sofőr a háromirányú figyeléstől: az úton a gödröket, oldalról a közeli fákat, felfelé a 3 méter alá belógó faágakra. A navigátor egyik szeme a laptopon, a másik az úton. Folyamatosan vizsgálja a megfelelő irányt. A hátul ülőknek segítenek a belógó faágak, keresztirányú mélyedések észlelésében. Na meg egész végig erősen kapaszkodnak. Túlzásnak éreztük a mai szakaszt, fele is elég lett volna.

 

11. nap Afrikában

Eligazítás után úgy gondoltuk könnyű napunk lesz. Rövid a táv sok a szintidő, nem olyan nehéz megcsinálni. Mint utóbb kiderült tévedtünk. A feladatok ma is a sűrűbe visznek. Nem ússzuk meg a barackost! Szinte egész nap a sűrű, fás, cserjés részeken száguldunk 10-20 km/órával. A 270 km-es szakaszon alig adtak feladatokat. Jól indul a nap, rögtön az elején defektet kapunk. Jól vizsgázik a guminyomás mérönk, 1,4 barnal sípolni kezd. Hamar megállunk, nem tesszünk tönkre az újszerű gumit. Ezt a boxkiállást nem terveztük. Gyors kerékcsere, a fűböl előkerülő gyerekeknek ajándék sapka osztás, majd indulunk tovább. Rendkívul unalmas a mai rész. 3,5 óra alatt sikerül megtenni az első száz kilómétert. Spórolunk az üzemanyaggal, félig a tank, miután reggel betöltöttük az utolsó két kannával. A rendezők kissé félre tájékoztattak, előző napi eligazításon azt mondták, hogy a táv első harmadában lesz tankolási lehetőség. Tegnap üresre autóztuk a tankot, a két kanna elégnek kellene legyen. Ma reggel derült ki, hogy a kút 200 km-re lesz. Odáig versenytempóban nem lesz elég a gázolaj. Negyed gázzal autózunk, 25-ről, 12-re esik vissza a fogyasztás. A lassú haladás ellenére sikerül egy kisebb fát telibe találni. A rendszám és a lökhárító bánja. Nagyobb baj nem esett. Renkívül rossz utakon, jelentéktelen, semmit mondó tájakon haladunk órák óta. Sehol egy feladat, nagyon unja már mindenki az egészet. A szervezők eltúlozták ezt a két napot. Az egyiket nyugodtan kihagyhatták volna. Ezért kár volt ide jönni, ugyan olyan, mintha otthon autóznánk az alföldön. Térkép szerint kiérünk egy városba vezető főútra. örülünk, megnő a sebesség. Újabb csalódás: Eddig sem volt jó a terep, most olyan mint otthon eső után a traktoroktól kijárt földesút. A fél méteres nyomvájukon sokszor felül a difi. 25-30 km-en keresztül megy ez így, sok káromkodás hangzik el emelt hangon a kocsiban. Végre elérjük a várost Tambacoundát. Tankolunk, vásárolunk, majd feladatként megkeressük a régi vasútállomás épületén levő feliratot. Bagettet a "CBA-ban" nem kapunk, bemegyünk a gettóba. Az úton minden felé terméskövek vannak szórva, autógumik vannak meggyújtva. Olyan mintha egy teherautó borult volna fel rakományostól. A gumit pedig azért égetik, hogy a benne levő acélszövetet kinyerjék. A környék is a bonyhádi színesfémkereskedők utcájára hasonlít. Mint utóbb kiderült, tévedtünk. A kismotorokra jogosítványt akar a kormány bevezetni, ezért tüntetnek a városban. Hamar tovább állunk. Jó minőségű salakos a pálya. A méteres gödrök kerülgetését leszámitva jól haladunk. Örömümk hamar elvész, megint jön a barackos. A célig még 60 km-t kell itt megtenni. Legszívesebben kihagynánk, de az eddigi feladatok végpontjai ezen a terülelen vannak. Kénytelenek vagyunk végig csinálni, hogy ne menjen kárba a nap eleje. Az ösvény egyre keskenyebb, néhol csak kerékpár nyomon haladunk, aztán az is elfogy. Ilyenkor jobbra-balra bolyonva keressük a helyes irányt. A fákban folyamatosan elakad a tetőbox, kénytelenek vagyunk lépésben haladni. A cél már közel, csak néhány kilóméter. A nap már alábukott, kezd sötétedni. Lehet hogy nem érünk be világosba. Sietünk, mert ilyen körülmények között kegyetlen rossz autózni. Beáll a sötétség, fél óra múlva beérünk a célba, majd onnan a kempingbe. A hátsó híd szilent gumija elkopott, csattog az egész alja. Vacsora után a még reggel begyűtött teherautó gumiból kivágott darabot befaragva hamar megjavítjuk. Holnap megint korán kelés, Igyekezni kell a gambiai határ átlépés miatt.

 

 

12.nap Afrikában
Korai kelés után eligazítás. Sietni kell, ha időben akarunk a határra érni. Sokan vagyunk a kempingben, ha mindenki egyszerre elindul valószínüleg rengeteget kell várni, a gyors adminisztráció miatt. Ezért úgy döntünk, hogy a szenegáli részen lévő feladatokat kihagyjuk. Elsők között érünk a határra, így is két óra alatt jutunk be Gambiába. Itt vissztérünk a versenybe. A feladatok nem izgalmasak, sok az érintő koordinátás feladat, de ez csak bozót autózást jelent. A Gambia folyón komppal kelünk át. A parton banánt sóznak ránk. Ma még nem ettünk, veszünk belőle. Teljesen zöld, de meglepetésünkre a belseje érett. Unalmasan telik az idő, egy hídat kell megtalálni ráutaló segítség nélkül, és egy falut, ahol Stonehenge szerű kövek megtalálása a cél. Beérünk a faluba, a helyiek eligazítanak, hová is menjünk. A kötömbök turisztikai látványosságok, be vannak kerítve, jegyet kellene venni. Csapatképet kell velük készíteni, amit a kerítésen kivülről meg is tesszük. Ez az őrnek nem tetszik, fizettetni akar érte. Kap egy polót, s nagy gázzal tovább állunk. A mára kitűzöt feladatokat hibátlanul elvégezzük. Az itteni földesutak rendkívül porosak. Olyan mintha egy otthon építkezés cementporos szervízútján haladnánk. Szúrós, csípős por dől befelé az autó résein. 4 nap után mindenünk tiszta por. Vastagon áll az autóban. Estténként portalanítunk, de a másnapi indulás után néhány kilóméterrel ugyan olyan állapotba kerülünk. A homokot szídtuk még nem régen amit a szél mindenhová befújt, de ez sokkal rosszabb. Csak a tetőboxban van tisztaság, ez az egy hely az autóban ahová nem kerül be a hömpölygő por. Fürdés hiján mi is kezdünk hasonlítani a helyi purdékra. Visszaérünk a folyóhoz, ahol a célba megint csak a komp visz át. Délután négykor befejeztük a napot, végre van egy kis szabadidőnk. Leadjuk a feladatlapot. Itt egy helyi üzletkötő a i akaszkodik és minden áron az ő általa dicsért szállásra akar vezetni minket. Először lerázzuk, de a végén behódolunk neki. Nem bántuk meg. A "hotel" a folyó parton van, csendes kis utcában, nagy zárható udvarral. 2 szobát kapunk 24 euroért. A szobában hűtő, tv, klima, fürő. Ilyen olcsón, ilyen jó szobát még nem kaptunk. Az eddigi kempingek 30-40 euroba kerültek, s ott sátorban lehetett aludni. A rögtönzött idegenvezetőnk szívesen áll rendelkezésünkre. Intéz egy csónakot, amivel elmegyünk vizilovat nézni. Ő is jön velünk. A folyón a part közelében haladva már láthatunk számunkra egzotikus állatokat. Piton, majmo, különféle madarak kötik le figyelmünket. Felüdülés a csónakban ülni, nem döcög az út, végre úgy ülünk egy járműben, hogy nem ráz szét minket. Egy órai csónakázás után lassítunk. A vízből vizilovak figyelnek minket. Készülnek a felvételek. Megpróbálunk közelebb kerülni hozzájuk, de kicsinyét védve az egyik nem tetszik. Fújtatni kezd, majd delfinszerű ugrásokkal megindul felénk a több tonnás állatt. A sofőrünk nagy gázt ad, elkerülve a konfliktust a felbőszült állattal. Veztőink úgy gondolják, mára ez elég is. Visszaindulunk, egyébként sem látnánk már sokat, leszáll a sötétség. A faluba visszaérve Keita (idegenvezetőnk) helyi Sim kártyát intéz nekünk a kiboltban. Névre szól a dominó csomag 5 GB adatforgalom foglaltatik benne. Nem találja a telefon a netet, próbálnak segíteni, de nem megy. Keita fizika tanár a főiskolán. A kevés fizetés miatt másodállásban idegenvezetőként próbál egy kis plusz pénzhez jutni. Elvisz minket a kollégájához a helyi iskolába, aki percek alatt feltelepít egy alkalmazást és már van is netünk. Örülünk, hogy nem kell már internetes helységeket keresni, nyugodt körülmények között a szálláson tudunk repülőjegyet keresni, feltölteni a beszámolókat. Örömünk nem tart sokáig, a hálózat szörnyen lassú, megosztani nem is lehet, folyanatosan lecsatlakozik. Csak a messenger hajlandó működni, de beszélni nem lehet rajta. A folyamatos hálózatkeresés miatt a telefon pillanatok alatt lemerül. A légitársaság oldalát nem tudjuk betölteni, a beszámoló sem megy el. Van is netünk, meg nincs is. Fürdés, majd alvás. A holnap könnyűnek ígérkezik.

 

Célba érés

Utólag szerintem felesleges lenne már leírni az előző nap eseményeit, igazából nem történt semmi különös. Unalmas feladatok, megint csak bozót autózás, sok apró falu. Egy esemény volt említésre méltó: a teljesen száraz úton volt 5 méternyi vízes szakasz, ami egy terepjárónak nem jelenthet gondott. Valami okból kifolyólag egy ponton majd egy méter mély volt a sár, amit az egyik versenyző meg is talált. A kerék tetejéig elsűllyedt benne, úgy kellett kihúzni onnan. Még jó, hogy nem mi voltunk ott az elsők. Időben beértünk a Gambia folyó parti kempingbe. Itt 2 hét után végre meleg ételt eszünk. A verseny szakasznak ez volt az utolsó állomása.
Másnap már csak be kell autózni a fővárosba aszfalton. A 160 kilométernyi utat 4 óra alatt tesszük meg a sok falu miatt. Szinte végig 50-nel mehettünk. Beértünk a városba, s ünnepélyes fogadtatás közepette áthaladtunk a célkapun. Félre álltunk a parkolóba. A Mitsubishi itt népszerű autó, mindjárt meg is leptek a helybeli üzletemberek. Alkudoztak, egy komolynak bizonyult közülük. Itt a szabály az, ha valaki megállapodik egy autóra, ami az egyezségkor a kocsiban van, az ott levő dolgok a vevőt illetik. Számot cseréltünk a vevővel, majd visszaindulunk a hotelbe kipakolni. Itt folyamatosan zaklatnak minket a helyiek, hogy adjuk el nekik fillérekért a szerszámokat, sátrat, cipőt, ruhákat. Hamar elmegy az idő. Este nyolckor díj átadó ceremónia. Az autót ma nem tudjuk át adni, mivel azzal megyünk oda. Egy étterem udvarán van berendezve a ceremónia helyszíne. Kategóriánként osztják ki a díjakat. A végén következünk: a harmadik helyet sikerült megszerezni. Serleggel és egy emléktányéral jutalmaznak minket. Gratulálunk a második és első helyezettnek. Készülnek a fényképek, mindenki boldog. Ezután kezdődik a záróbuli, ahol fiatal helyi repperek szórakoztatják a társaságot.
Másnap reggli (igazi, asztalnál ülős!!!) után visszamegyünk a piacra, ahol találkozunk a tegnapi vevővel. Még egyszer pontosítjuk az árat, majd a vevő apja elmegy a pénzért. Várunk két órát mire elő kerül. De pénz helyett egy szerelőt hoz. Ő is átnézi kocsit, talál két jelentéktelen hibát. Újabb alku kezdődik, még 200 euró bánja. Végre előkerül valaki a családból egy szatyor pénzzel. Euróban egyezünk meg, nem dalasiban, ezért keresünk egy pénzáltót, hogy beválthassuk a több kötegnyi pént. A váltás nem túl jó, megint csak 200 euró bánja. Itt élő magyar honfitársunk tanácsára elmegyünk egy közjegyzőhöz, hogy legyen gambiai papírunk az üzletről. Több órás tortúra után még 1000 eurót legombolnak rőlunk, ki kell fizetni a vámot. Ha nem tesszük meg, a Zolit a határról visszafordíthatják, mivel belépéskor regisztrálták, hogy autóval jött be az országba. Az alkunál nem tudtuk még ezeket a szabályokat, ezért nem egyeztünk meg a vevővel ki is fizeti a vámot. Úgy gomdoltuk ez olyan mint itthon, a vevő áll mindent. Tévedtünk, alig van már valami a kocsi árából.
Miután elnitéződtek a fomaságok, másnapra a pihenés maradt. Lesétálunk a partra. Az óceán nem túl hideg, de fürdéshez még korán van. Egy kisebb folyó torkollik a tengerbe itt. A partján sétálva szemléljük a színes madárvilágot. Hozzánk csapódik egy helyi arc. Bezsélgetés kezdődik, krokdilokat ígér nekünk. Úgy gondoljuk szívsségből jön velünk, de hamar kiderül, hogy 60 eurót szeretne az idegen vezetésért olyan úton ahová magunktól is eltaláltunk volna. A háromnegyed órás krokodil nélküli sétáért adunk neki 220 dalasit (4 euró). Nem szabad szóba elegyedni senkivel. Mindenki nagyon kedves, de hamar kiderül, hogy csak a pénzünkre utaznak. A hotel medencéjében leáztatjuk a hosszú út porát. Most már inkább nyaralásra hasonlít a dolog. Délután taxival megyünk a városba. Beülünk egy étterembe edédelni. Előző napokon ide jártunk netezni, itt valamivel jobb mint a hotelben. A Petinek videóhivással kell az iskolával beszélni. Most itt sem gyors az internet, sokan lógnak rajta. Kisebb idegeskedés után azért mégis sikerül az interjú. Visszamegyünk a holtelbe, majd irány a tengerpart. Mártózunk egyet a sós vízben, ha már itt vagyunk. A parton összefutunk versenyzőkkel, akik haza viszik a kocsijukat. Szívességből elvizik a maradék holmijainkat, amit a repülővel nem tudunk elvinni magunkkal. (4 db homokvas, a drága matracok, néhány szerszám). Nem autóval vannak itt, ezért megbeszélünk estére egy találkozót a városban levő indiai étteremnél. A sok cuccot cipelve nem túristákra hasonlítunk. Többen segítenének, de nem kérünk belől, az mindjárt pénzbe kerülne. Sokat várunk az étterem előtt mire jönnek. Ha már itt vagyunk, rendelünk. Nem azt kapjuk amire számítottunk. Az indiai ízek nem rosszak, csak kicsit keveset adnak, nem laktunk jól tőle.
Szervezzük a haza utat. Taxival megyünk szerdán Dakarba (300 km, innen olcsóbb a repülőjegy). Foglalunk oda szobát, megnézzük a várost. Csütörtökön este indul a török légitársaság gépe Isztambulba. Ott is csinálunk egy gyors városnézést, majd este 19:10-kor indul a gépünk haza, ami egy pillanat múlva le is száll Pesten: 19:10 perckor. (az időeltolódás miatt érünk ugyanabban az órában oda). A sok csomag miatt kellett így megvariálni, fapados járattal többe került volna a hazaút.
Ma még egy utolsó fürdés a medencében, majd délben indulás Dakarba.
Másnap taxival vágtunk neki a 300 kilométernek. 20 km után megálltunk a kompnál....úgy 4,5 órára. Mire átértünk este lett. Dakarban szállást foglaltunk, de kikéstük, ezért mindjárt a reptérre vitettük magunkat. Szállás hijján a padokon aludtunk, mint a hajléktalanok. Ennél még a sivatagi táborok is jobbak voltak.
Este irány Isztambul. Azért választottuk ezt az irányt, hogy ne hirtelen csöppenjünk vissza a civilizációba. Nem akarunk sokkot kapni. Átmeneti résznek Törökország megfelel.